Künn a temetőben
Van egy kicsi sirdomb,
Oda száll ki nékem
Minden gondolatom.
Azért van olyan mély
S nagy bánatom nékem,
Te vagy ott jóanyám
Akit ugy szerettem.
Nem tudom, hogy miért volt
A sors oly kegyetlen,
Hogy elvette tőllem
Kit nagyon szerettem.
Mióta meghaltál
Nagyon árva lettem,
Mint hervadó virág
Olyan az életem.
Óh, hogyha még egyszer
Láthatnálak ujra,
Örömében szivem
Boldogan dobogna.
De te már nem jöhetsz
A sirodból vissza,
Azért van szivemnek
Oly nehéz bánata.
S nehéz bánatomban
Csak egy vigasztal meg,
Hogy már megnyugodott
Elfáradott szived.
Szivemnek is akkor
Lessz majd nyugodalma,
Mikor a testemet
Koporsó takarja.
Írta Szűcs Elemér, Kisszántó, 1949, Május 10.
