Kit e világon oly nagyon szeretek,
Te vagy Óh, leányka szivem igaz-gyöngye.
Szivedbe vetettem legszebb reményemet,
Bizok benned hüen, tisztán mindörökre.
Itt ezen a földön nincsen más reményem,
A sziveden kivül, mely ragyogóan csillog.
Mert szivednek mélyén az igaz szeretet él,
Mely minden csillagnál fényesebben ragyog.
Nincsen itt e földön és nem is lessz soha,
Szebb, ragyogóbb gyémánt, mint a szeretet.
Mely örök hüségnek fényével ragyog be,
Minden igaz, tiszta, gyöngéd szerelmet.
CSak a nap az égen ragyog olyan tisztán,
Mint szemed tükrében a szeretet fénye.
Amely beragyogja árva életemet,
S megtanit hü lenni hozzád mindörökre.
E földi sors reám sok szenvedést hozott
Sokszor megvérezte árva szivemet,
De e csodás hitben mindég hüen biztam
Hogy majd boldoggá tesz az igaz szeretet.
S e csodás kincset a leány szivedben,
Melyben olyan tisztán felragyogni láttam.
A tiszta szerelmet, a gyöngéd szeretetet,
Te benned óh, leány mindent megtaláltam.
Itt ezen a földön bár érjen bármi sors,
Bánat, könny, fájdalom - tépje is a szivem.
Minden sorsaimban hü leszek tehozzád,
És szeretni foglak, mig dobog a szivem.
Rád gondolok mindég az életem utján,
S szeretni foglak igaz szerelemmel.
Az igaz, önzetlen s mindent megbocsájtó,
Soha el nem muló igaz szeretettel.
Mikor két szemednek szent tökrébe nézek.
Egy boldog életnek látom szent hajnalát.
Amely felragyogott az életem felett,
S elhozta én hozzám a boldogság honát.
Amikor imára nyillik is az ajkam,
Akkor sincsen nékem más egyébb kérésem.
Csak annyi, hogy mindég - egész életedben,
Öröm s boldogsággal áldjon meg az Isten
Írta Szűcs Elemér, Kisszántó, 1956, Szeptember 23.
