"Anyák napján - az édes-
anyák halhatatlan szere-
tetének dicső emlékére"
Hogyha, a mezőkön virágcsokrot szedtek,
A legszebb virágokból kössétek azt össze.
S ezt a virágcsokrot hállaadó szivvel,
Tegyétek le hűen az anyai ölekbe.
Hállaadó csókkal köszönjétek mindég,
Az ők jóságokat, melyet értetek tett.
Szeressétek mindég édesanyátokat,
Mert ők szívében él a legnagyobb szeretet.
Hogyha, e földi sors a mostoha utakon,
S fájó ösvényeken vezeti éltetek,
Mindég gondoljatok anyátok szavára
Mely mindég a jóra, a reményre intett.
Gondoljatok mindég egéssz éltetekben,
Édesanyátokra ki, oly nagyon szeret;
Hogy egéssz életét gondban, szenvedésben
Áldozza azért fel, hogy boldogok legyetek.
Hogyha csókot adtok hálladó szívvel
Édes-anyátoknak halovány arcára.
So'se feledjétek, hogy az az arc egyszer
Olyan volt hajdanán, mint a rózsák szirma
Az élet vihara mosta le arcáról,
Azt a szép tündöklő, hamvas, tiszta fényet
Amikor az élet szenvedő harcában,
Mindég önzetlenül dolgozott értetek.
Óh, de boldog is az, ki nagyon szereti
Igaz tiszta szivvel a kedves édesanyját,
Aki életének mindenki percében,
Maga előtt látja édesanyja arcát.
Aki elmondhatja minden mély fájadalmát
Amit ez az élet a szivére ejtett,
Mert az édesanya igaz jóságával
Meggyógyit, beheggeszt minden vérző sebet.
Ha a kegyetlen sors elvette tőletek,
Édesanyátoknak szent dobogó szivét.
S azt a drága szivet egy fájdalmas napon,
A gyászos temetőbe csöndesen kivitték.
Akkor se mossa el szivetek mélyében
Ez a mostoha sors anyátok emlékét.
Hanem őrizzétek egéssz életen át,
Édesanyátoknak igaz szeretetét.
Ha a mostoha sors megvérzi szivetek,
S ugy érzitek, hogy már nincs ki vigasztaljon.
Menjetek csöndben ki a gyászos temetőbe,
Megnyugvást tanáltok azon a sirhalmon,
Amely sirhant alatt édesanyátoknak
A jóságos szive minddörökre pihen,
De a szeretetét a sir nem zárta be,
Ott él továbbra is fájó szivetekben.
Szedjetek virágot ott künn a mezőkön
Egy szép koszoruba kössétek azt össze.
S helyezzétek oda csöndes ima közben,
Anyátok sirjára a csöndes temetőbe.
Boruljatok csöndben le arra a sirra,
Amely betakar egy hü anyai szivet
Aki csak azért élt, szenvedett, dolgozott
Mert mindennél jobban s igazán szeretett.
Szeressétek mindég édesanyátokat,
Aki megtanitott igazán szeretni.
Aki megtanitott igaz tiszta hittel,
Egy boldog életben bizni és remélni.
Az ők szeretetük velünk marad mindég,
Nem zárja el tőllünk a sirok mélysége
Egéssz életünkben él a szivünk mélyén,
Az édesanyánknak igaz szeretete.
Írta Szűcs Elemér, Kisszántó, 1957, Május 19.
