Népek miliói mind békére vágynak,
Mármellyik részében élnek e vilgának.
Kiknek szinük, nyelvük különbözik ugyan
de a "Béke" szóra szivük összedobban.
Milióknak vágya eggyé össze-olvad
S szilárdan ellen áll amaz áradatnak,
Amely a népekre mindég nyomort hozott,
Amelyben annyi vér ártatlanul hullott.
A népek szivében még sajognak a sebek,
Amelyet a nyomor, a háboru ejtett.
Nem feledik soha a sok-sok szenvedést.
Mely sok élet vágyát örökre tépte szét.
Nem feledik soha a sok-sok könnyeket,
Mellyet anya, hitves bánatában ejtett.
Mikor bucsut vettek egy csöndes nyári este
Az ők kedvesüktől s elváltak örökre.
Békére vágyik az az édesanya,
Kinek kedves fiát vitték el a frontra.
Vagy szeretett férjét rabolátk el tőlle,
Melyért majd megszakadt hitvesi szive.
Szenvedés oltárán szivét feláldozta,
sok szerető hitves, sok szerető anya.
Kiknek szeretteik messze idegenben,
Nyugosznak örökre közös sirgödörben.
Békére vágyik a sok hadiárva,
Kiknek az életük borult örök gyászba.
Mert azt vesztették el kit nagyon szerettek,
Éltük védő karját kedves szüleiket.
A hadiárváknak nehéz sóhajtása,
Vészharang szavával zug le a világra,
Hirdeti népeknek, hogy emeljenek gátat,
Az életet pusztitó véres háboruknak.
Békére vágyik az ifju nemzedék,
Hogy békében építse boldogabb életét.
S mit nehéz munkával dicsőn megalkotnak,
Békében adják át a jövő utókornak.
Az ők szivük vágya, hogy ezen a földön,
Ne follyon már többé a sok-sok vérözön.
S e széles világ felett mindég minden korba'
Ragyogjon örökké a "Béke" szent csillaga.
Írta Szűcs Elemér, Kisszántó, 1955, Szeptember 25.
